BULVÁR - Döbbenetes titokról rántotta le a leplet egyik, magát megnevezni nem kívánó olvasónk, aki mellesleg az újonnan formálódó Demokratikus Koalíció egyik tisztségviselője volt. Mint elmondta, a frakcióüléseken, az ablakon kinézve korábban már többször tapasztalt gyanús jeleket az égen, azonban az utóbbi időkben már rendszeresen voltak lidérces álmai is a volt miniszterelnökkel. Ezek során Gyurcsány és felesége, Dobrev Klára tömegoszlatásra akarták rávenni a nyugdíjas férfit, aki rendszerint gumibottól származó sérülésekkel ébredt.
Mint elmondta, akkor telt be a pohár, mikor egyik reggel intim helyen talált rendőrségi gumilövedékeket. A megrázkódtatásokat feldolgozandó, az elmúlt időszakban többször esett át regressziós hipnózison, mely fényt derített a hihetetlen valóságra. E szerint Gyurcsányt még KISZ-es korában UFO-k rabolták el a Csillebérci Úttörőtáborból és egy Vörös Csillag nevű planétán kísérleteztek vele. Mint kiderült, itt már a rendszerváltás utáni időszakra készítették fel, hogy később hatalomra jutva kiderítse, mi mindent képes elhinni az emberiség valós tapasztalások nélkül. Az információkat az idegenek egy későbbi invázió során kívánták felhasználni. A volt miniszterelnök rendhagyó egyéniségét természetesen nem sikerült teljesen kiiktatniuk, máig láthatjuk keserű vívódását egy-egy furcsa rángás képében, mikor is hazugságot kénytelen közölni, azonban ifjú énje még mindig tiltakozik ellene. Gyurcsány Ferencet is szerettük volna megkérdezni a hírrel kapcsolatban, azonban titkárnője szerint már túlment minden határon...
LTCS Press
sötétben bujkáló ellenforradalmár