Másfél évig utazott, mert az üléshez ragadt
A MÁV neve mára teljesen összeforrt az igénytelenség fogalmával, hiszen a vállalat vezetői a hihetetlen mértékű pazarlás mellett egyetlen dolgon mégis igen hatékonyan képesek spórolni: a takarításon. A fővárost érintő vonalakon kívül közlekedő vonatok esetében sokszor a világítás és a fűtés is luxus, nem beszélve a mellékhelységek állapotáról, ahová rendszerint sokan mennek be, kifelé azonban már csak Bear Grylls.
A rettenetes koszt nem csupán az ingázó diákok kénytelenek elviselni, kik emiatt általában a diplomaosztóig bizonyosan alkoholisták lesznek, hanem a magukat megvédeni képtelen gyerekek és öregek is.
A vasút történetének legnagyobb vesztese köztük is a 80 éves Dia néni, aki még 2010 nyarán szállt fel az egyik kaposvári járatra, s épp Pécsre tartott volna, azonban az érkezést követően nem tudott leszállni, mert a koszos üléshez egész egyszerűen odaragadt. Félénk természete lévén, nem mert segítséget kérni, azonban az eltelt másfél évben 3 milliós büntetést gyűjtött össze, miközben bejárta az egész országot, valamint Ukrajnát is.
- Az utolsó csepp az volt, mikor rám rakták a kerékbilincset és mikuláscsomagot adtak a Centrum Kft-s parkolóőrök. - mondta a néni, miközben többször elsírta magát. Kérdésünkre, hogy az étkezést, ivást miként oldotta meg, elmondta, hogy mivel kisnyugdíjas, már korábban áttért a fotoszintézisre.
A MÁV vezetősége mikor hírét vette riporterünk érkezésének, rögtön küldött egy takarítót, aki a beszélgetés során végig jelen volt, így próbálva megfélemlíteni az idős asszonyt, akit végül informatikusunk Photoshoppal tudott csak megszabadítani a zöld műbőr ülés fogságából. Épp időben:
LTCS Press
sötétben bujkáló ellenforradalmár